Dr. Németh Gáborral, az SHIOL elnökével készült interjúnkban a rendezvény történetéről és jelentőségéről hallunk gondolatokat, majd az idei kongresszus két újítását is bemutatja: az egyik a tavalyi év legfontosabb történéseiről szóló előadásokat, a másik a fiatal előadók szekcióját érinti. Emellett ízelítőt kaphatunk a kongresszus főbb témáiból, végül pedig ajánlást az idei év további szemészeti szakmai rendezvényeihez.
Az SHIOL idei, március végén megrendezett kongresszusán az SHIOL emlékérmet az erre hivatott grémium Dr. Pesztenlehrer Norbertnek, a Petz Aladár Kórház szemész főorvosának ítélte oda. Ennek kapcsán készült interjúnkban megkérdeztük, hogy vajon milyen teljesítménnyel lehet kiérdemelni a magyar szemészszakmának ezt az elismerését, és vajon miért is olyan rögös a cataracta-ellátáshoz vezető út, amelyet Pesztenlehrer főorvos az emlékérmes-...
A 2023. március 23-25-én megrendezésre került SHIOL Kongresszus első napján a szemfelszíni gyulladás kezelésének jelenlegi lehetőségeiről, illetve az új „soft” típusú szteroidokról hallhatott két előadást a kongresszus közönsége. A lágy szteroid jelentőségéről, előnyeiről, illetve a terápiás algoritmusba való beillesztésének lehetőségeiről szóló előadása kapcsán kérdeztük Prof. Dr. Tóth-Molnár Editet, a Szegedi Szemészeti Klinika vezetőjét.
A multifokalitás helyreállításának történetétől a pozitív diszfotopsziáig terjedtek azok a témák, amelyekben Dr. Vámosi Péter, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet osztályvezető főorvosa, az SHIOL elnökhelyettese előadást tartott az idei rendezvényen. Interjúnkban nemcsak ezek rövid összefoglalására vállalkozott, de megosztotta a LuxSmart lencsével szerzett tapasztalatait is, és azt is elárulta, hogy az elmúlt év szakmai történéseiről szóló ...
Vajon mitől lesz prémium kategóriás egy műlencse? Milyen előnyt jelentenek a betegnek a multifokális és a tórikus lencsék? Egyáltalán, hogyan lehet mérni egy beültetett lencse teljesítményét, és mi mindentől függ a betegek elégedettsége? Dr. Nagy Zoltán Zsolt professzor, a SE Szemészeti Klinikájának igazgatója interjúnkban nemcsak ezekre a kérdéseinkre válaszol, de bemutatja azt is, hogy milyen fejlődést jelentett a femtolézeres technika bevezetése a ...
„Divide and conquer” helyett Divide! and Conquer! – ezzel az érdekes címmel tartott előadás a SHIOL idei kongresszusán Dr. Gyetvai Tamás, a Szegedi Szemészeti Klinika főorvosa. Hogy hogyan kapcsolódik a régi ismert mondás a még gyakorlatlan sebészek munkájának hatékonyságához, azt elmondja nekünk a videóban, de rövid áttekintést kaphatunk a lencseltávolítás technikájának fejlődéséről is.