Rovatok: Hírek

Elnöki köszöntő

Kedves Kollégák!

Hadd kezdjem azzal, hogy megköszönjem mindenkinek a bizalmát, aki szavazatával megtisztelt a 2016. évi SHIOL kongresszuson lezajlott vezetőség-választáson.

Mint új elnöknek, úgy gondolom, nem kell megváltanom a világot, mert egy olyan virágzó, nagy hagyományokkal rendelkező társaság vezetését kell átvennem az elkövetkező 3 évre, ahol nincsenek komoly működési problémák. Ugyanakkor, változik a világ, és bizonyos dolgok „finomhangolására”, újragondolására szükség van és bizonyára szükség lesz a jövőben is.

Első konkrét feladatom az lesz, hogy hozzáértő jogász segítségével, a Vezetőség bevonásával, és a Tagság jóváhagyásával irányítsam a SHIOL alapszabályának újraírását. Az előző alapszabály 1999-ben született, néhány passzusa felett eljárt az idő. Ezen túl az újraírásra törvény is kötelez minket, a határidő 2017 márciusa.

Kisebb változtatásokon érdemes elgondolkodni a kongresszus lebonyolítását illetően is. Idén először, a kongresszushoz kapcsolódó Live Surgery-ben szerepelt egy olyan vágatlan műtét, ami egy korábbi időpontban volt felvéve, és az operatőr az előadóteremben kommentálta az eseményeket. Ezzel kapcsolatban voltak előzetes fenntartásaim, de a helyszínen meggyőződtem róla, hogy ez a forma is életképes, és elnyerte a hallgatóság tetszését is. A jövőben meg lehetne engedni cégenként egy-egy ilyen bemutatkozást, ugyanakkor természetesen nem akarunk lemondani az „igazi” élő műtéti közvetítésről sem, ami a Live Surgery gerincét jelenti.

Szeretnék abból is hagyományt teremteni, hogy a kongresszus zárószimpóziumának előadásai minden évben felkerüljenek a Társaság honlapjára. Az idei év lesz az első, amikor ez megvalósul. Remélem, mindenki örömmel veszi ezt a kezdeményezést.

Munkám során elképzeléseimet természetesen megvitatom a Vezetőség tagjaival. Nagyban számítok titkárom, Milibák Tibor tanár úr hathatós segítségére, a Társaság alelnöke, Nagy Zoltán Zsolt professzor úr jó tanácsaira, valamint Nagy és Biró professzor urak kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerére. Végül pedig szívesen veszem Társaságunk minden kedves tagjának véleménynyilvánítását közös ügyeinkben, történjen az formálisan, vagy informálisan.

Mindenkinek jó munkát, és hozzá jó egészséget kívánok:

Dr. Vámosi Péter
a SHIOL elnöke
 
 

Cikk értékelése

Eddig 3 felhasználó értékelte a cikket.

Hozzászólások